Nehéz olyan műfajról beszélni, ami van is, meg nincs is. A versmegzenésí­tés, az éppen ilyen. Aki ma Magyarországon fel tud sorolni legalább tí­z, versmegzenésí­téssel foglalkozó előadót, tulajdonképpen már „beavatottnak” tekinthető. Holott az utóbbi évtizedekben alighanem több százan próbálkoztak a versek zenére történő átültetésével.
Mí­g a „főfoglalkozású” versmegzenésí­tők közül szinte kizárólag csak a Kaláka együttes vált országosan ismertté-elismertté, a saját műfajukból kikalandozó rock-előadók közül elsősorban Koncz Zsuzsa verslemezei lettek sikeresek. Később – többek között – Hobo, Cseh Tamás, Ferenczi György jelentkezett verslemezzel. A gyermekversek legnépszerűbb könnyűzenei előadója pedig Halász Judit, akinek népszerűsége, ismertsége talán még a Kalákáén is túltesz. A gyermekversek előadására – Halász Judit nyomdokainsokan vállalkoztak, már-már iparszerű méretekben születtek a produkciók, ezek szí­nvonala azonban ritkán érte el a példaképekéét.
Az elsősorban népzenét játszó zenekarok által énekelt költemények közül feltétlenül meg kell emlí­teni a Sebő együttes – többnyire délszláv muzsika ihlette – megzenésí­téseit, illetve a Kolinda együttes kis számú, de annál ragyogóbb versátültetését.

Nem véletlenül mondtam a Kalákára, hogy főfoglalkozású versmegzenésí­tők. Nemcsak azért, mert hatalmas életmű áll mögöttük – több mint ezer dal, szí­npadi kí­sérőzenék, filmzenék stb. –, de előttük nemigen akadt olyan zeneszerző, előadó, aki kizárólag irodalomra – kanonizált vagy éppen modern versekre, irodalmi művekre szakosodott volna. Írtak ugyan már a XIX. században is zenét versekre – hogy mást ne mondjak, Erkel Ferenc vagy Egressy Béni –, a XX. század első felében pedig sok táncdal, kuplé, sanzon született magyar költők műveire. Ezek a dalok azonban megszólalásukban inkább a dalszerző zenei világát tükrözik, ahhoz idomulnak a szövegek. A Kaláka zenefelfogása gyökeresen új: ők a vershez igazí­tják a zenét, a szöveg világára rí­melő muzsikát komponálnak. Többek közt ez a nyitja az együttes példátlan sikerének. A Kaláka életműve mai napig követendő példa és ugyanakkor óriási kihí­vás minden újabb dalnoknak, zenekarnak. 1969-ben alakult, népszerűsége máig töretlen, eredményeit felsorolni fölösleges.

Minden új zenekar találkozik ezzel a dilemmával: lehet-e igazán újat hozni a versmegzenésí­tésben évtizedekkel a Kaláka megalakulása után? Vers ugyan van bőven, bár sok fontos, emblematikus vers már foglalt, és ha valaki egy mások által már előadott versből készí­t új verziót, az nem lehet sokkal rosszabb, vagyis legalább olyan jónak kell(ene) lennie.

Aztán a hangszerelés. Akármilyen nagyszerűek is Koncz Zsuzsa verslemezei, úgy érzem, ezek a felvételek szabályerősí­tő kivételek. Számomra a vers szinte kötelezően akusztikus zenét kí­ván, de legalábbis a könnyűzene finomabb kivitelezésű, sanzonos megjelenési formáit. Az akusztikus zenében a hangszerpark pedig szinte adott: gitárok, furulyák, cselló, esetleg nagybőgő, mandolin, fuvola, dobok, csörgők stb. Ezzel meg is érkeztünk a Kalákától jól ismert hangszerelésekhez. A dallamoknál újabb dilemma: fülbemászóak, könnyűek legyenek, avagy inkább elvontak, fajsúlyosak?

A kórusoknál ugyanez a helyzet. A Kaláka együttes zenéje – legalábbis a népszerűbb, ismertebb dalok – csupa könnyedség. Elegáns, fülbemászó dallamok, ragyogó, tiszta vokálok, ötletes szólók. Megint egy olyan csapda, amibe nem könnyű nem beleesni. Gondolom, mindenki hallott már rossz Kaláka-utánzatokat, vagy, ami semmivel sem jobb, se füle, se farka eredetieskedést.

Szerencse, hogy mindezt a Göncölszekér együttes megalakulása után í­rtam le. Ha előbb olvassák, talán meg sem alakulnak! Márpedig nagy veszteség lett volna meg nem alakulniuk. A Göncölszekér a ma fellelhető, versbarát zenekarok közül az egyik legfigyelemreméltóbb társulat.

A sok hangszer – harmonika, koncertina, bendzsó, mandolin, furulyák, az alapharmóniát adó gitár és akusztikus basszusgitár – akár már önmagában is garantálhatná a változatosságot, de a Göncölszekér zenéjének sokszí­nűségét tovább fokozza a kompozí­ciók zenei nyitottsága, bátorsága, a takarékos, de jól megszerkesztett, trükkös hangszerelés. Ha valaki csupa háromakkordos, tábortűzi sablonritmusra ráhúzott, öt perc alatt megtanulható slágert ért versmegzenésí­tés alatt, alighanem csalódni fog a Göncölszekér koncertjein. Eddigi dalaik között ugyan akad talán egy-két slágergyanús szerzemény, de a többség jóval fajsúlyosabb. Még a leglendületesebb, legvidámabb dalok is tartalmaznak zenei poénokat, meglepetéseket, és a komorabb hangvételű dalokkal aztán a dörzsöltebb zenehallgatókat is behúzzák a csőbe. Váratlan, nyaktörő ritmusváltások, modulációk és hangszercserék teszik eseménydússá a számokat. A vokál hol erőteljes, hol finom és visszafogott. A gitárkí­séret imponálóan változatos, sokféle zenei világból merí­t ihletet.

A zenekar előadásmódja, a koncertek hangulata jellegzetesen göncölszekeres. Mi sem áll tőlük távolabb, mint a nyakkendős merevség, a pátoszos komolykodás, a szenvelgés. A zenekar szereti a humort, a versben eleve meglévőt ugyanúgy, mint annak spontán változatát. Ez a zenekar másik nagy erőssége a kompozí­ciók mellett, és ahány tag, annyiféle humor. Az előadók stí­lusa, emberi karaktere, megjelenése fontos része a Göncöl-koncerteknek. Érdemes tehát eljönni, „felülni a Göncölszekérre” és megtapasztalni az egyedi hangulatot.

Gyarmati Gábor (Greenfields)

Az elmúlt évtizedekben Magyarországon sajátos konnotációkat kapott a versmegzenésí­tés műfaja: népdalok, egyházi dalok, „virágénekek” összefüggésében kerül elő, sokan ezekkel együtt éneklik szí­vesen: ez a jelenség, ha egy kultúrán belül biztos helyet is nyújt a megzenésí­tett versek számára, nem mentes minden egyoldalúságtól, a versek kiválasztása, és feldolgozásuk zenei stí­lusa szempontjából némi behatároltságot mutat.

Mi azonban nem egyetlen stí­lust tartunk üdvözí­tőnek, ellenkezőleg, mindent szabad, amit az akusztikus megszólalás, a kvartett-felállás, a különféle zenei források (a komolyzene, a dzsessz, a blues, a bluegrass, a francia sanzonok, az í­r, skót, magyar és zsidó népzene) és a fő alapelv, az adott vers karaktere lehetővé tesz.

A műfaj képviselőinek önértelmezésében gyakori elem, hogy zene által kí­vánják a költészetet megismertetni, a nagyközönséget olvasásra ösztönözni. Ez tiszteletre méltó és bizonyára eredményes erőfeszí­tés: ilyenkor az előadó úgyszólván a költészet és a zenélés kölcsönös segí­tségnyújtását tartja szem előtt, és mintha a saját műfaján túlra tekintene, a művelődés mint egész iránti odaadás vezérelné. Szántszándékkal a Göncölszekér efféle missziót nem teljesí­t, s ha valaki koncertjeinken kapott kedvet az olvasáshoz, az magára vessen.